Két gyereket szült apjának egy zalai nő
Vérfertőzéssel vádol az ügyészség egy apát és lányát a Zala megyei Szentpéterúron. Már két gyermekük is született.
Vérfertőzéssel vádol az ügyészség egy apát és lányát a Zala megyei Szentpéterúron. Már két gyermekük is született.
Az Időkép jelentése szerint az éjszaki órákban elsősorban nyugaton, délnyugaton folytatódott a csapadékos idő, Zalában több helyről is 35-40 mm csapadékról kaptak jelentést.
Harmadfokú belvízvédelmi készültség mellett dolgoznak a szivattyúk csütörtök óta a Zala folyó jobb és bal partján a Kis-Balaton térségében, ahol 43 hektár mezőgazdasági területet borít a belvíz - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság pénteken az MTI-t.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Zala Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki feleségét majdnem megölte egy bajonettel. Az esetet ötéves kislányuk is végignézte.
Szakorvos nélkül és a számlaadást többnyire kikerülve működött egy fogorvosi rendelő Zalában; a kuruzslás miatt folyó rendőrségi eljárás mellett az adóelkerülés miatt is felelnie kell a rendelő működtetőinek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága.
14 órától újraindulhatnak Zala megyében azok a kamionok, amelyekre nem vonatkozik a szokásos vasárnapi forgalomkorlátozás. Zalában és Vasban áramkimaradásokat okozott az ónos eső. Veszprém megyében is feloldották a kamionstopot.
A szombat kora este tartó ónos esőzés miatt Zalában 11 út járhatatlanná vált, néhány kisebb baleset is történt az utakon, a lefagyások miatt Lenti térségében korlátozták a buszközlekedést. Továbbra is az egész megyére érvényes a szombat este elrendelt kamionstop.
Péntek hajnalban feloldották a kamionok határátlépési tilalmát Szlovéniában, ezért a teherjárművek elhagyhatták a Zala megyei várakozóhelyeket, ahol 620 kamion torlódott fel éjszakára.
Zala megyében 300-350 kamion várakozik a szlovéniai havazás okán elrendelt forgalomkorlátozás miatt - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csütörtökön késő délután.
Megtalálták azt a férfit, aki a gyanú szerint tavaly novemberben elgázolt, majd cserbenhagyott egy embert, aki a baleset következtében meghalt.
Árokba csúszott egy élelmiszert szállító kamion a Zala megyei Nagylengyel közelében hétfő reggel fél nyolc után - közölte a katasztrófavédelem.
A várható havazással kapcsolatos védekezési feladatok és rendkívül helyzetek kezelésére péntek reggel öt órától a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál operatív törzs, a járási védelmi bizottságoknál pedig katasztrófavédelmi munkacsoportok működnek.
Rendőrök vitték haza azt a tízéves kisfiút, aki mezítláb, pizsamában tűnt el Zala megyei otthonából.
Pethőhenye és Zalaújlak összesen ötmillió forint vis maior támogatást kapott a csapadékos időjárás miatt.
Egy nő életveszélyesen, egy férfi pedig könnyebben megsérült, amikor pénteken kora este egy nagykanizsai gyalogátkelőhelyen elütötte őket egy autós.
Autókat és villanyvezetéket rongáltak meg, illetve utakat torlaszoltak el leszakadt ágak és kidőlt fák Zala megyében - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője hétfőn.
Autista és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását elősegítő farmot építhetnek Zala megyében. Az erről szóló pályázatot a magyarszerdahelyi Zala Megyei Fogyatékosok Rehabilitációs Intézménye és Otthona nyújtotta be.
Fákat rakodó munkagép hajtott keresztül egy asszonyon szombat délben a Zala megyei Lovászi közelében, a nő a helyszínen meghalt - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke.
A megyék közül az országban elsőként rezsicsökkentési bizottságot hozott létre a Zala Megyei Államigazgatási Kollégium - tájékoztatta a Zala Megyei Kormányhivatal.
A kórházban belehalt sérüléseibe az a motoros, aki a 76-os főúton, a nagykapornaki tetőnél szalagkorlátnak ütközött, szinte ugyanazon a helyen, ahol alig két hete is meghalt egy motoros.